Mese Pakk

#meseterápia #storytelling #népmesék #felnőttfoglalkozás #gyerekfoglalkozás #empátia #kreativitás #inklúzió #érzékenyítés

,,A Metamorphoses meseterápia módszere azt tanítja, hogy mesék segítségével rengeteg mindenről lehet beszélni, mert a népmesék gyakorlatilag mindent tudnak a világról és benne az emberi lélekről és természetről. Évezredek bölcsessége, az emberiség világról való tudása van bennük elrejtve. A mesék ugyanúgy szólnak gyerekekhez és felnőttekhez is és segíthetnek megtalálni a megoldást, ha valamilyen problémával találjuk szemben magunkat. Minden élethelyzetnek megvan a maga meséje, csak meg kell találni. Aztán „mindössze” annyi a dolgunk, hogy kinyissuk a lelki szemeinket és füleinket és megértsük ezeket az üzeneteket, megérezzük ennek a tudásnak és útmutatásnak a valódiságát. Ha megértjük a mesét, megértjük azt is, merre kell mennünk az úton, és milyen akadályokat kell legyőznünk ahhoz, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk. A Mese Pakk foglalkozásokon, ezeket a meséket meséljük el, beszélgetünk róluk, élményeket adunk velük kapcsolatban, kérdezünk és felelünk, játszunk, játékötleteket találunk ki és barkácsolunk is közösen olyan tárgyakat, amik segítenek a mesék feldolgozásában.” Élő Fruzsina, a Cellux Csoport meseterapeutája Fotók: Mohai Balázs, Rakoncza Szilvia